Krausz Gábor
A szomáliai szépség életének nehézségeiről vallott.
Kafi Rea Milla nevét az egész ország ismeri. A 2022-ben az év modellje címmel kitüntetett tehetség jelenleg az álmait éli, hiszen azok után, hogy férjhez ment kaszkadőr szerelméhez, Kovács Patrickhoz, máris úton van első közös gyermekük, Jonatán. Napjait tehát az öröm, a boldogság és a szeretet tölti be. Ez azonban nem mindig volt így, pláne akkor nem, amikor mindössze 14 évesen édesanyja egy embercsempészre bízta, hogy elvigyék hazájából, Szomáliából, miután édesapja csupán pénzért kényszerházasságra ítélte volna őt. Ezt követően kötött ki Görögországban, ahol azonban iratok híján börtönbe került.
Egy cellában öten voltak, egy matracon osztoztak éjszakánként. Négy hónapot töltött a rácsok mögött, és fogalma sem volt, kiengedik-e őt valaha:
Nem volt hivatalos szomáliai útlevelem, semmilyen iratom nem volt, mert az embercsempész kidobta őket, hogy ne tudjanak visszaküldeni
- árulta el Kafi a Tényeknek, azonban a börtönben is próbálta megtartani a hitét. Úgy volt vele, édesanyja és a testvérei sokkal rosszabb helyzetben vannak otthon, mint ő Görögországban, ahonnan Magyarországra érve először a fóti gyermekotthonba, majd egy leányotthonba került.
Egyből dolgozni kezdett, egy húsgyárban töltötte szabad perceit, ugyanis pénzt kellett küldjön haza, hogy segítse a családját. Nem sokkal később azonban bekerült egy keresztény gyülekezetbe, ott javasolták neki, keressen fel egy modellügynökséget, ami végül 180 fokos fordulatot hozott a kismama életébe, aki habár terhességének elején pánikolt, hogy hogyan tovább, mára már nagyon várják kisfiukat, akinek születésekor Patrick is jelen lesz, annak ellenére, hogy Kafi nem annyira szeretné ezt:
Én nem szerettem volna a legelején, de tudom, hogy nagyon akarja, így megengedem. Nekem az egy nagyon intim helyzet, ahol nem tudod, mi történik, és Szomáliában nálunk ez nem szokás
- árulta el, hozzátéve, habár már a nyolcadik hónapban jár, még kell pár dolog Jonatánnak, azonban nem aggódik. Szerinte ugyanis a legfontosabb, hogy szerető közegbe érkezzen a csöppség, minden mást meg lehet oldani.