Krausz Gábor
A nemsokára kétgyermekes édesanya közvetlen szomszédjánál betörők jártak, a háza fölött jelenleg is rendőrségi helikopterek köröznek. Vajna Timi nagyon megijedt, ami nem meglepő, egy kisbabával, terhesen, ilyen kiszolgáltatott helyzetben.
Vajna Timi 2017-ben kezdte el tervezni az amerikai állampolgárság megszerzését, ekkor döntött úgy, hogy hosszabb időre Los Angelesbe költözik. A célja az volt, hogy az amerikai állampolgárság révén több lehetőséghez jusson, és új életet kezdjen az Egyesült Államokban. Férje, Andy Vajna halála után, 2019-ben hivatalosan is kérelmezte az állampolgárságot, miután letelt az ehhez szükséges öt év zöldkártyás tartózkodás. 2022 májusában Vajna Timi hivatalosan is amerikai állampolgár lett. Az állampolgárság megszerzése nemcsak személyes célja volt, hanem anyagi szempontból is jelentős lépés: az örökségéből származó, amerikai bankszámlákon elhelyezett több milliárd forinthoz csak így férhetett hozzá. A luxusélet azonban nem is olyan veszélytelen, mint gondolnánk, most például egy bűntény történt a közvetlen szomszédjánál.
A dúsgazdag özvegy 2020-ban, Beverly Hillsben vásárolt luxusvillát, amelyet 8,9 millió dollárért (kb. 2,5 milliárd forintért) szerzett meg. A ház pazar, a kilátás gyönyörű, az előkelő környék azonban nem csak az ottlakók és a turisták körében népszerű, a bűnözők is szívesen portyáznak arra, ha adódik rá lehetőségük. Itt ugyanis mindennek nagy értéke van, a házakon kívül és belül is. És hiába a kiemelt rendőri jelenlét, sajnos néha előfordul, hogy ők járnak sikerrel... most is ez történt. Timi közvetlen szomszédainak a házába hatoltak be hétfő éjszaka. Hogy mit vittek magukkal, azt egyelőre nem tudni, de igen nagy felhajtás lett a dologból, hiszen még rendőrségi helikopterek is ellepték a környéket.
Timi az Instagram-oldalán számolt be a tapasztaltakról. A kismama egy rövid videót tett közzé, ezen látszanak a helikopterek... Hogy végül a rendőröknek sikerült-e fülön csípni a rablókat, arról nincsenek információk, az azonban biztos, hogy a kismama számára ez egy nagyon ijesztő szituáció lehetett. Ezek után ugyanis hogy lehetne biztos abban, hogy a bűnözők legközelebb nem pont az ő házát nézik ki maguknak?