8 milliós Rolexszel vonult be a Fővárosi Közgyűlésbe a Tisza Párt képviselője

POLITIK
Létrehozva: 2025.02.28.

Újabb keresés indul a 11 éve titokzatos módon eltűnt maláj repülőgép után

A gépet ezúttal az Indiai-óceán déli részén keresik.

A londoni székhelyű Ocean Infinity nevű tengeri kutatócég kedden keresést indított a Malaysia Airlines légitársaság 11 évvel ezelőtt eltűnt MH370-es járata után - írja a Telegraph brit napilap. A portál beszámolója szerint ugyanez a vállalat 2018-ban egyszer már próbálkozott a repülőgép roncsainak felkutatásával, de akkor nem járt sikerrel.

Újabb keresés indul a 11 éve titokzatos módon eltűnt maláj repülőgép után

Ocean Infinity úgynevezett „no find, no fee" szerződést (vagyis a szerződő fél akkor kapja meg a pénzt, ha találnak is valamit) kötött a malajziai kormánnyal. Ha sikerrel járnak, és bizonyíthatóan olyan roncsra bukkanak, amely az MH370-hez tartozott, 70 millió dollárt, azaz közel 27 milliárd forintot kapnak.

Az előzetes tervek szerint a kutatás 18 hónapig fog tartani, mely során egy körülbelül 15 ezer négyzetkilométeres területet vizsgálnak át a nyugat-ausztráliai Perth várostól mintegy 1500 kilométerre, az Indiai-óceán déli részén. A cég az Armada-7806 nevű kutatóhajót és automata víz alatti kutatórobotokat (AUV) fog bevetni, hogy a tengerfenéken keresse a rejtélyesen eltűnt Boeing 777-es típusú utasszállító nyomait.

A vállalat közleménye szerint az új kutatás sokkal célzottabb és pontosabb lesz, mint a korábbi vizsgálatok. Az akció az óceán "négy forró pontjára" fog kiemelt figyelmet fordítani. 

„Felelősséggel tartozunk az áldozatok hozzátartozóinak. Bízunk abban, hogy sikerül a roncsokra bukkanni, és megnyugató eredményt érünk el” 

- fogalmazott korábban Anthony Loke maláj közlekedési miniszter.

A Boeing 777 típusú utasszállító 2014. március 8-án tűnt el a radarokról, a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gép fedélzetén 227 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. 

A gép felkutatására 2018-ig összesen 160 millió dollárt, azaz nagyjából 63,7 milliárd forintot költöttek el. Többek közt keresték a repülőt a kínai partoknál, Ausztrália tengeri felségterületein, Afrika partjainál, Közép-Ázsiában egészen Kazahsztánig, sőt még az Antarktisz környékén is, de sehol sem bukkantak a nyomára.

Bizonyítottan csak a gép egyes szárnydarabjait találták meg, amelyeket afrikai, illetve indiai-óceáni szigetekre sodort a víz, azonban a gép törzse, az utasok és a repülési adatrögzítő soha nem került elő.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OSZAR »