Krausz Gábor
A szakértők szerint legalább 20 aszteroidából álló mezőt fedeztek fel a Vénusz közelében, amelyet korábban a Nap vakító fénye elrejtett. A Vénusz körüli aszteroidák veszélyt jelenthetnek a a Földre.
Ez az aszteroidaöv jelenleg a Vénusszal együtt kering, és a Földhöz való távolságuk változik, miközben a bolygónk legközelebbi szomszédja körül mozognak. A brazil tudósok arra figyelmeztettek, hogy további aszteroidák is rejtőzhetnek a Vénusz közelében, és ezek akár veszélyt is jelenthetnek Földünkre.
A szakértők szerint egy aszteroida akkor tekinthető potenciálisan veszélyesnek, ha legalább 140 méter átmérőjű, és a Föld pályájához 0,05 csillagászati egységen belül kerül. 20 ismert aszteroida közül mindössze egynek van 0,38 alatti pályaexcentricitása, ahol a 0 a tökéletesen kör alakú pályát jelenti, az 1 pedig elliptikus, azaz tojásdad pályát. Ez azt jelenti, hogy a szélesebb pályán mozgó aszteroidákat könnyebben lehet észlelni, míg azok, amelyeknek kisebb a pályaexcentricitásuk, nehezebben észrevehetők - írta a The Sun.
A koorbitális pálya megóvja ezeket az aszteroidákat attól, hogy túl közel kerüljenek a Vénuszhoz, de nem védi meg őket attól, hogy találkozzanak a Földdel
- írták a kutatók.
A kutatók célja az, hogy felmérjék, milyen fenyegetést jelenthetnek a Földre nézve a még fel nem fedezett égitestek. A kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a 0,38-nál nagyobb excentricitással rendelkező Vénusz-közeli aszteroidák ütközési veszélyt jelenthetnek a Földre nézve. A koorbitális aszteroidák, vagyis azok, amelyek megosztják pályájukat egy közeli bolygóval, arról is ismertek, hogy pályájuk kiszámíthatatlan. Ez megnehezíti annak meghatározását, mennyire veszélyesek.
A tudósoknak nincs pontos információjuk arról, hogyan fog alakulni egy-egy aszteroida pályája a következő 150 év során, és hogy esetleg ütközhet-e a Földdel a jövőben, ahogyan az sem ismert pontosan, mekkorák a Vénusz körül keringő aszteroidák. Azonban egy viszonylag kis, 150 méter átmérőjű is képes lenne olyan erővel becsapódni, amely több száz megatonna TNT-nek felel meg.
A kutatók szerint további vizsgálatok szükségesek annak meghatározásához, pontosan hány aszteroida rejtőzhet a Vénusz közelében.
Mivel azonban ezek csak időszakosan figyelhetők meg a Nap vakító fénye miatt, a Földről végzett kutatás, még a legerősebb távcsövekkel is nehézkes. Ezért a kutatók azt mondják, hogy ezeknek az égitesteknek a jobb megismeréséhez közelebbről kellene megfigyelni őket.
A Vénusz pályájáról végzett megfigyelések, a Naptól elfordított irányban, segíthetik e testek észlelését
– magyarázták a kutatók.