Krausz Gábor
A fiatal nőre egy bevásárlóközpont parkolójában támadtak rá.
Csodával határos módon, mellimplantátumának köszönhetően túlélte késes támadását az a Ms Ma, akit összesen 22 alkalommal szúrtak meg egy bevásárlóközpontban. A fiatal nőnek egy parkolóban estek neki Hangzhouba, Kelet-Kínában. Mivel járókelő sajnos nem volt ott, hogy segítsenek rajta, így támadója megfenyegette őt, hogy fizesse ki a parkolási díját majd fogta és elrabolta őt. Követelte a pénzét, majd azt, hogy kérjen kölcsön másoktól, miután nem tetszett neki az összeg, amit Ms Ma bankfiókjában talált.
Az elrabolt nőnek azonban szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy telefonján S.O.S jelzést küldjön párjának, aki azonnal értesítette a rendőrséget, akik a telefonja lokátorának lekövetését követően azonnal a megmentésére siettek. A férfi ekkor késelte meg a 29 éves nőt, majd fogta magát és maga ellen fordította a kést, ami miatt életét vesztette.
A nőt kórházba szállították, ott derült ki, életét a mellimplantátuma mentette meg, miután az felfogta a mellkasi szúrások nagy részét.
Az orvosok több mint 20 szúrásnyomot találtak. Szerencsére a múltban elvégzett mellműtétem megmentett. Nélküle egy szúrás is elérte volna a tüdőmet
- közölte Ms Ma, aki habár hálás a hatóságoknak, hogy megmentették őt, annak nem örül, hogy az ügyet lezárták, miután támadója öngyilkos lett.