Krausz Gábor
Egy férfi története járja be az internetet, aki egy koszos tányérral üzent feleségének, miután az ismételten nem volt hajlandó elmosogatni, mert „túl fáradt” volt hozzá. A hétköznapi házimunka és a felelősségek megosztása komoly vitákat robbantott ki közöttük, és az internetezőket sem hagyta hidegen.
A férj a Reddit fórumán osztotta meg történetét, amelyben arról számolt be, hogy feleségének egy koszos tányért adott vacsorához, miután az ismételten elhanyagolta a közösen vállalt házimunkát. A férfi aki heti 40–50 órát dolgozik építőipari munkásként, és ő látja el a gyerekek gondozását és a háztartás vezetését, elmondta, hogy felesége, aki nővérként heti 36–60 órát dolgozik, egyedül a mosogatásért felelős, írja a People.
Bár többször is beszéltek a problémáról, a férfi szerint felesége mindig kifogásokat keresett, például azt mondta, hogy túl fáradt ahhoz, hogy elvégezze a feladatot. Miután négy napig nem mosták el a tányérokat, a férj papírtányérokon tálalta fel a vacsorát a gyerekeknek, de feleségének egy koszos tányért adott, hogy azon melegítse fel az ételt. Ez veszekedéshez vezetett, amelyben felesége tiszteletlennek nevezte őt. A fórumon azt írta, hogy felesége egyetlen feladata a mosogatás, és ha nem hajlandó elvégezni, akkor ő sem fogja. A fórumozók többsége támogatta a férfit, és igazságosnak tartotta a reakcióját, nem pedig pitiánernek.