Létrehozva: 2025.06.11.

OnlyFans profilja miatt lett oda tanári karrierje - saját diákjai buktatták le

A 34 éves, egyedülálló édesanya nem tudta másképp fedezni költségeit. Az OnlyFans miatt tudta fizetni a számlákat.

Kirsty Buchan skót tanárnő tíz évig dolgozott pedagógusként, majd 2022-ben váratlanul véget ért pályafutása, miután a diákjai rábukkantak az általa működtetett OnlyFans-fiókra. A 34 éves, egygyermekes édesanya „Jessica Jackrabbit” álnéven publikált tartalmakat az oldalon, profiljában pedig az állt: „jó tanárnő, aki rossz útra tért”. Miután kiderült a dolog, kizárták a skót tanári nyilvántartásból.

OnlyFans
Az egyik legsikeresebb hónapjában közel 60 ezer fontot keresett az OnlyFans-en Fotó: Getty Images

Most, három évvel az eset után, Kirsty Buchan a Good Morning Britain című műsorban beszélt tapasztalatairól Susanna Reid és Richard Madeley műsorvezetőknek. A beszélgetés során egy kijelentésével szinte szavát vette Reidnek.

Amikor arról kérdezték, nem tartott-e attól, hogy a diákjai rábukkannak a fiókjára, elmondta, hogy nem számított lebukásra. Sokan ugyanis a platformon csak eljátsszák, hogy tanárok. Úgy vélte, ő sem fog híressé válni emiatt - írja a Ladbible.

A beszélgetés során azt is hangsúlyozta, hogy vállalja a felelősséget a döntéséért. Mint mondta, mindenki saját felelősséggel tartozik a tetteiért, ő is tudta, milyen kockázatot vállal ezzel. Egyedülálló anyaként azonban számára az volt a legfontosabb, hogy gyermeke és a számlái fizetése elsőbbséget élvezzen. A szülői és nézői kritikákra reagálva, miszerint nem helyénvaló, ha egy tanár ilyen tartalmakat gyárt, úgy fogalmazott: mindenki szíve joga véleményt alkotni. Ő azonban nem próbált elbújni a következmények elől, és nyíltan vállalja tettét. Volt kollégái egyébként támogatóan álltak hozzá.

Kirsty Buchan arról is beszélt, hogy korábban két állást vállalt egyetemi tanulmányai mellett, miközben egyedül nevelte fiát. Anyagi gondokkal küzdött, különösen, amikor egyszerre az édesanyja és a kisfia is megbetegedett.

A beszélgetés végén elárulta, hogy az egyik legsikeresebb hónapjában közel 60 ezer fontot keresett az OnlyFans-en, ami meglepő reakciót váltott ki a stúdióban.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OSZAR »