Détár Enikő édesapjának elvesztése feldolgozatlan maradt, amit azóta is csendben hordoz magában

Détár Enikő őszinte vallomása különleges fényt vet a gyász és a spiritualitás kapcsolatára. A művésznő mély érzékenységgel mesélt arról, hogyan éli meg a veszteségeket és miként segíti hite a lelki felépülésben.

Détár Enikő: „Éreztem, hogy az apukám ott van velem”

Détár Enikő, a magyar színház és televízió egyik ikonikus alakja, egészen különleges témáról beszélt Mahó Andrea podcastjében: a túlvilágban való hitéről, saját spirituális élményeiről és a veszteségek feldolgozásáról. A művésznő megdöbbentő őszinteséggel idézte fel, hogyan érzékelte szerettei jelenlétét a haláluk után és hogyan tanult meg együtt élni a hiányukkal.

„Hiszek a reinkarnációban, és többször éreztem már mások jelenlétét is” – vallotta meg. Détár Enikő fiatalon vesztette el édesapját, amely megrázó és egyben egész életét meghatározó élmény volt. Mindössze 16 éves volt, amikor édesapja egy tragikus autóbalesetben életét vesztette. 

 – mondta el meghatódva.

A színésznő elmesélte, hogy már fiatal korában vonzódott a spiritualitáshoz és érzékenysége révén mindig is nyitott volt az anyagi világon túli létezés gondolatára. Részt vett szeánszokon is, sőt később maga is vezetett ilyeneket. Ezek az élmények mély nyomot hagytak benne, és megerősítették hitét abban, hogy a halállal nem ér véget a kapcsolatunk azokkal, akiket szeretünk.

Azt is elárulta, hogy számos alkalommal érezte: szerettei valahonnan figyelik, óvják őt. Détár Enikő apja is visszatért egy alkalommal, hogy lássa gyermekét a színpadon.

 – mondta el mély meggyőződéssel.

„A veszteségélmény mindig egy gyász”

A podcastben szóba került az is, hogyan tudott különböző módon elbúcsúzni szeretteitől. „A nagymamámtól el tudtam búcsúzni, kerek, teljes élete volt. 83 évesen ment el és egyszer látott csak fellépni, de az nekem mindent jelentett” – emlékezett vissza. Hasonlóképp tudta elengedni édesanyját is, akivel lezárhatta közös történetüket. De édesapja elvesztése feldolgozatlan maradt – „temetetlen múlt”, amit azóta is csendben hordoz magában.

A gyász feldolgozásáról is elgondolkodtató gondolatokat osztott meg: „Nem lehet jól elengedni embereket. Próbálkozni lehet, aztán elfogadni. Mert a veszteségélmény mindig egy gyász.” 

Ő maga is sokszor mélyre kerül egy-egy veszteség után, de mindig hálás, amikor újra fel tud állni – tanulságokkal, megújulva.

Détár Enikő vallomása nemcsak megrendítő, de reményt is ad azoknak, akik veszteségekkel küzdenek. A hit, hogy az elhunytak továbbra is maradnak velünk, vigyáznank ránk– erőt és megnyugvást adhat az újrakezdéshez.