Krausz Gábor
Az egykori valóságshow-szereplőt ismét durva kritikacunami érte. Nemrég új külsővel tűnt fel, azonban nem mindenki lelkesedett a változásért – volt aki a szemöldökét támadta be. Ezt VV Virág nem hagyott szó nélkül, és videóban vágott vissza.
Ledneczky Virág, ismertebb nevén VV Virág öt évvel ezelőtt tűnt fel egy valóságshow-ban, akkor még csak 18 évesen. Azóta pedig nemcsak külseje, hanem botrányos megnyilvánulásai miatt is a figyelem középpontjába kerül időről időre.
A fiatal valóságshow-szereplőről tavaly egy megdöbbentő fotó került elő egy zárt Facebook-csoportban: VV Virág arca zúzódásokkal borított volt, egyik oldala teljesen felduzzadt. A bejegyzés alatt több kommentelő is azt állította, hogy a bántalmazásról videofelvétel készült, amelyet élőben közvetítettek TikTokon. A közösségi médiában gyorsan elterjedt, hogy a támadó nem más, mint Odett, a Séfek Séfe hatodik évadának hírhedt versenyzője. A műsorban is gyakran hisztiző, botrányos viselkedéséről ismert nő állítólag fizikálisan bántalmazta Virágot, noha az érintettek ezt eddig sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták nyilvánosan.
A botrányos múlt ellenére VV Virág új életet próbál kezdeni, legalábbis ezt állította többször is korábban. Ennek első jele, hogy teljesen megváltoztatta a külsejét. A hosszú, szőke hajától megvált, és rövid, barna frizurát vágatott. VV Virág Instagram és TikTok oldalán mutatta meg új önmagát.
„Fiúk és lányok, megvan az új hajam. Levágattam és egy új színt is kértem. Az én fodrászom a legjobb, akihez kerülhettem. Most nagyon élem ezt a rövidet. Sokkal kedvesebb arcom van tőle! Patika” – fűzte hozzá.
Az új frizura azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Az egyik kommentelő élesen kritizálta VV Virág szemöldökét, amit szerinte ideje lenne rendbe hozni. A fiatal lány nem hagyta szó nélkül a beszólást, és egy dühös videóban reagált a vádakra a TikTokon:
Hát, köszi szépen a kommentedet. Képzeld el, hogy holnap be lesz festve a szemöldököm, illetve ki lesz szedve vagy hogy mondjam. Nyugodjál meg, mert nem tudok egy nap mindenhova is elmenni. Meg lett csinálva a hajam, majd meg lesz csinálva a szemöldököm is. Ülj le magadnak! Én is látom, hogy vastag és a többi, de nem tudtam máshogy megcsinálni. Én is látom, hogy nem szép. Ennyi a válaszom, jó? Egyébként meg ez egy csúnya beszólás volt. A szépség relatív, ha pedig neked nem tetszem, akkor ne nézzél
– akadt ki a videóban. Akadt olyan is, aki ennél is tovább ment és ezt szimplán írta: „Inkább eszed lenne több!”