Létrehozva: 2025.06.13.

Ennek a nagycsaládos veteránnak köszönhető, hogy most vasárnap apák napja lesz!

A világ szinte minden országában megünneplik az anyák mellett az apákat is. Magyarországon most vasárnap, vagyis június 15-én lesz apák napja, méghozzá ennek a háborús veteránnak köszönhetően!

Európa több országában már a középkorban is megemlékeztek az apákról, itthon a kilencvenes években kezdett el elterjedni az ünnep. Mutatjuk mit érdemes tudni az apák napja eredetéről és azt is, ki volt az az egyedülálló szülő és lánya, akinek az ünnep köszönhető.

apa, apák napja, játék, gyerek,
Mutatjuk kinek köszönhetően lett világszerte ünnepnap apák napja. Fotó: altanaka /  Shutterstock

Neki köszönhetően lesz most vasárnap apák napja

Sonora Smart Dodd volt az az amerikai hölgy, akinek a kezdeményezésére megtartották az első apák napját. Apja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedülálló szülőként nevelte fel őt és nyolc testvérét, miután második felesége 1891-ben belehalt hetedik közös gyermekük születésébe. A kezdeményezés Sonorában azután fogant meg, hogy hallott az első anyák napi ünnepségről. Úgy érezte, hogy az apáknak is járna egy saját ünnepnap. 1910-ben végül a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak és 1910. június 19-én Spokane-ben megtartották az eslő apák napját-olvasható a Wikipédián.

William Jackson Smart 1917-ben, 77 éves korában, lánya, Sonora Smart Dodd házában hunyt el, gyermekei társaságában. Összesen 14 gyermeket nevelt fel: első házasságából 4, második házasságából 3 mostohagyermeket vett magához és 7 saját gyereke is született.

Magyarországon ekkor tartották az első apák napját

Az apák napját, mint ünnepet hivatalosan Richard Nixon 1972-ben ismerte el, Kanadában szintén 1972-ben lett hivatalosan is elismert országos ünnep. Európa katolikus országaiban már a középkorban is ünnepelték az apákat, méghozzá Szent József napján, március 19-én. Magyarországon 1994 óta tartjuk az apák napját.

Mikor van idén apák napja?

Az apák napját számos más országhoz hasonlóan itthon június harmadik vasárnapján ünnepeljük, vagyis idén június 15-én. Ezzel szemben például Andorra, Angola, Belgium, Bolívia, Horvátország, Honduras, Olaszország, Liechtenstein, Mozambik márciusban tartja az apák napját, Németország, Dél-Korea és Románia májusban, Kína és Brazília augusztusban, Ausztrália és Lettország pedig szeptemberben.

Számos kormányzati intézkedés segíti az apákat

Magyarországon az apák is igényelhetik a gyermekgondozási díjat (gyed), a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes), a gyermeknevelési támogatást (gyet), valamint élhetnek a gyed extra lehetőségével is. Az édesapák a család döntése alapján jogosultak lehetnek emellett a családi pótlékra, illetve a gyermekek után járó családi adó- és járulékkedvezményre. Ezen kívül 10 nap extra szabadságot is kaphatnak az apák a gyermekük születését követő két hónapon belül és annak nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzés helyének és a munkarendjük módosítását, valamint a távmunkavégzésben, illetve részmunkaidőben való foglalkoztatást is.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OSZAR »