A Riposttól tudták meg a tiszás aktivisták, hogy listázzák és sértegetik őket, többen megalázva érzik magukat

INSIDER
Létrehozva: 2025.02.04.

Lövöldözés egy svéd iskolánál

Többen is megsebesültek.

Öt embert meglőttek kedden a svédországi Örebro külvárosának egyik felnőttoktatási központjánál, állapotuk egyelőre ismeretlen - közölte a helyi rendőrség.

A mentőszolgálat szóvivője azt mondta, folyik az intézkedés emberölési kísérlet miatt, a helyszínre a rendőrök mellett több mentőautó is kivonult.

Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter a sajtónak adott interjújában „nagyon súlyosnak” nevezte az Örebróból érkező híreket, és hozzátette, hogy a kormány szoros kapcsolatban van a hatóságokkal és figyelemmel követi a fejleményeket.

Hivatalos források szerint négy sebesült a város egyetemi kórházába került. A hatóságok felszólították a környékbelieket, hogy kerüljék el a helyszínt. A lövöldözés a jelentések szerint olyan területen történt, ahol több iskola található, gyermekek és felnőttek számára egyaránt. A Stockholmtól mintegy 200 kilométerre fekvő városban lévő Campus Risbergska nevű oktatási központ az intézmény honlapja szerint 20 éven felülieknek kínál általános és középiskolai tanfolyamokat, továbbá svéd nyelvi kurzusokat bevándorlók számára, illetve szakképzéseket és egyéb programokat szellemi fogyatékkal élőknek.

Hivatalos közlés szerint az incidensben rendőr nem sebesült meg. Az TT svéd hírügynökség úgy tudja, hogy az elkövető öngyilkos lett. A hírt a rendőrség nem erősítette meg, azonban bejelentette, hogy az ügyben nemsokára sajtótájékoztatót tartanak.

Válságértekezletet hívott össze Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a múlt héten miután hat robbantásos merénylet, és egy gépfegyveres leszámolás történt az országban. A Szervezett Bűnözés Elleni Tanáccsal, valamint Gunnar Strömmer igazságügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után a kormányfő kijelentette: a történtek "belföldi terrorizmusnak" minősülnek, ami a bevándorlókból álló kábítószer-kereskedő bandák rivalizálásának eredménye - írja a Smanytt svéd hírportál

Svédország keddi mérlege: 6 robbantásos merénylet, 1 gépfegyveres leszámolás

"A bűnbandák teljes közömbösséget tanúsítanak a nyilvánosság iránt. Ez belföldi terrorizmus, amely ellen a társadalom kollektív erejével kell küzdenünk. (...) Addig nem állunk meg, amíg meg nem állítjuk a bandákat"

- fogalmazott Kristesson, hozzátéve, hogy rendőrség intenzíven dolgozik az erőszakos cselekmények megfékezésén. A miniszterelnök elmondta, hogy immár megelőzés céljából lehallgathatnak telefonokat, és biztonsági zónákat hozhatnak létre, de úgy tűnik, mindez nem elég, és további eszközökre van szükség. 

 

A megbeszélést követően Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter azt mondta, jelenleg egyetlen belbiztonsági kérdés van napirenden: hogyan lehet megtörni az erőszakspirált? "A helyzet kritikus" - szögezte le a tárcavezető.

A válságstáb összehívását a kedden történt brutális erőszakhullám indokolta. A svéd rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az elmúlt este hat robbantásos merénylet történt, többségük a Stockholm déli részén található, Farsta nevű bevándorlónegyedben. A legerősebb robbantás egy panelházban volt, ahol 5 emelet rongálódott meg a detonációban, ketten pedig megsérültek. 

Emellett több lövöldözés is történt az országban. Egy Stockholmban, egy pedig Lund város központi pályaudvarán. Az utóbbi kapcsán azt mondta a rendőrség, hogy a feltételezett elkövető egy 17 éves fiú, aki közvetlen közelről, egy gépfegyverrel végezte ki az áldozatát. A gyilkos tinédzser megpróbált elmenekülni a helyszínről, de elfogták.

Idén eddig már  összesen 30 robbantásos támadás volt Svédországban, azaz átlagosan minden napra jutott egy merénylet. Ez a legrosszabb havi mutató a statisztikai mérések fennállása óta.

A belügyminisztérium egyébként a napokban tette közzé 2024 bűnügyi statisztikáit. Eszerint tavaly összesen 44 embert lőttek agyon a migránsbandák összecsapásai során, azaz havonta átlagosan négyet. A visszaigazolt lövöldözések száma összesen 270 volt, míg lőtt sérüléseket 57 ember szenvedett. 

A robbantásos támadások száma szintén kiemelkedően magas volt, tavaly összesen 129 ilyen incidenst regisztráltak. A robbantási kísérletek száma 60 volt, azaz hetente több mint egy ilyen bűncselekmény történt.

Több ország rendőrségével közreműködve lép fel a magyar rendőrség az illegális migráció visszaszorítása érdekében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon.

Tájékoztatásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarország továbbra is tranzitországként szerepel a nemzetközi illegális migráció egyik fő irányában, a balkáni útvonalon, amely Törökországon, Görögországon, a nyugat-balkáni országok érintésével Szerbián keresztül éri el Magyarországot, illetve halad tovább Nyugat-Európa felé.

A nemzetközi és hazai egyeztetések eredményeképp a szerb-észak-macedón és a szerb-magyar államhatáron megerősített szolgálatot látnak el, ezzel az elsődleges védvonal délebbre szorult, és ezáltal a schengeni külső határszakasz előtt egy újabb ellenőrzési vonal alakult ki – ismertették, hozzáfűzve, hogy a több mint 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló, „Együttműködés az integrált határigazgatás külső szektoraiban” című projekt keretében a magyar-szerb határszakaszon cseh rendőrök, a szerb-észak-macedón államhatáron magyar rendőrök növelték a határrendészet reagáló képességet és a felderítési hatékonyságot.

A magyar rendőri kontingens szerb-észak-macedón határszakaszon való feladatellátása biztosította azt, hogy az illegális migrációval összefüggő jogellenes cselekmények egy részét nem az EU schengeni külső határszakaszán, hanem már délebben fel tudják fedni, míg a cseh rendőri kontingens magyar-szerb határszakaszon való jelenléte a rendelkezésre álló humánerőforrás növeléséhez és az erők-eszközökkel való rugalmasabb manőverezéséhez járult hozzá – hangsúlyozták.

A magyar rendőrség munkáját török rendőrök is segítették, akik a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság magyar-szerb és magyar-román határszakaszán lévő határátkelőhelyeken részt vettek a határforgalom-ellenőrzésben, amellyel a megnövekedett számú török állampolgárságú utasokkal kapcsolatos ügyintézést könnyítették meg – tudatta közleményében az ORFK.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OSZAR »